-urchinrock-
A babaúszás kialakulása
A víz közelében élő természeti népeknél a vízben vajúdás és szülés éppoly magátólértetôdô, mint a pár hetes csöppségekkel való pancsolás. Az 1950/60-as években indult útjára a kisbabák “úszásoktatása” a Szovjetunióban. Fontos volt számukra a picik edzése,”strapabírásuk” növelése, a tüdőtágítás és a reflexek kihasználása. Tulajdonképpen az úszás előkészítése és a csecsemők edzettségi állapotának fokozása volt a legfontosabb cél.
Ennél sokkal “bababarátabb” kezdeményezésekről hallhattunk híreket kb.20 évvel ezelőtt – pld. Hollandiából, Svédországból, ahol fontosnak azt tartották -és tartják ma is, hogy a baba “csak úgy” érezze jól magát! Itt nem voltak kötelező feladatok, szigorú gyakorlatok, hanem egy kis mozgással kísért szülő-gyermek együttlét a vízben. Az 1990-es évek közepe-végétől Kanadában és Németországban is létrejött egy-egy iskola, amelyek már tudatosabban fordultak a kisbabák felé: a testi és lelki tulajdonságaikat is figyelembe véve. Különböző országokban különböző a felfogás babaúszás-ügyben. Sajnos kevés a jól kidolgozott koncepció, a tudatos, szakmailag mindenirányból felépített “családbarát “foglalkozás. Magyarországon az első kísérletezések az 1980as évek végén történtek. A kisebbeket a fürdőkádas gyakorlat-sorozat, a 3-4 hónaposoknál nagyobbakat az uszoda várta. A 90-es évektől új irányzat született, amely a szülők, és a gyermek kapcsolatrendszerére építve alkotta meg vízi játékrendszerét. Az orosz módszernek is akadtak hazánkban követői, akik a “babaúszás-oktatásban” a csecsemők edzését akarták (akarják) megvalósítani, a foglalkozásokat a sport és az úszás-előkészítés előtérbe helyezésével szervezik meg és teszik néha teljesítménycentrikussá.
Mivel sajnos Magyarországon a babaúszást állami szinten nem szabályozza senki, gomba módra szaporodnak a –sokszor nem megfelelő, nem méltó, ÁNTSZ-engedéllyel nem rendelkező helyszíneken bevezetett - szakmailag nem átgondolt, felépítetlen és rendszerezetlen foglalkozások. Jótanácsként javasoljuk, hogy mielőtt bárki rászánná magát a beiratkozásra, előtte feltétlen látogasson el a kiszemelt uszodába és jól “szaglásszon” körbe, vajon megfelel-e a háttér, a légkör, a személyi és tárgyi feltétel-rendszer a család igényének. Mert nagyon nagy felelősség és lehetőség van a kezünkben...
Ruzsonyi Ági, Kalovits Program, www.babauszas.hu